Nem tudom...

Nem tudom, mi hajtott e világra,
De én énekelni jöttem,
S úgy tekintek ki a fákra,
Fájón, borongva, meggyötörten.

Nem tudom, meddig éltet az ember,
Ki engem rajongva szeret,
Ki úgy hullámzik, mint a tenger,
Aztán odébbáll, s kinevet.

Nem tudom, meddig reszketnek bokrok
A jégtűz hatalma alatt,
De én csak szeliden mosolygok
És csobog bimbózó akarat.

Nem tudom, mért omol elém a tűz,
Hogy magasba emeljem én,
Mikor a rikoltó szégyen űz
Egyre messzebb e vén féltekén.