Nélküled

Miért van az, hogy mindig hibázom,
hogy már régen elmúlt, de én még mindig a Te nevedet kiálltom?
Tudom, Te már nem szeretsz, talán nem is szerettél soha,
tudom én voltam ismét ostoba.
Te csak kihasználtál, játszottál velem,
már régen elfelejtetted a nevem!
És mondd csak, jólesett annyiszor megalázni?
Jó volt látni, mikor egy sarokba bújtam el, miattad sírni?
Jó volt oly sokszor a szemembe hazudni,
a hátam mögött kinevetni?
Próbáltam könnyeimet elrejteni,
de előtted, nem tudtam őket leplezni.
De mégis...én csak egyet kérek Tőled,
Tőled ott fenn, ki látod szomorú könnyeimet,
hogy egyszer még kezdhessek egy új életet,
de NÉLKÜLED!

2003. augusztus.

Utolsó két sor: azóta sem sikerült...