Nehéz Szív

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem.
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden-nem is karon csak kézen fogna, mint árva gyermeket a másik,
és sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig.
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
csak arra, hogy én szomjazom csendes szavú vigasztalásra.
Aki jönne mellettem fejle hajtva egy órácskát hallgatagon,
s a hallgatása azt mondaná: Panaszkodj és én hallgatom!
Újat nem mondanék tán inkább ezerszer elmondottakat,
de új volna így, így zavartalan!