Most, csak úgy vagyok,
A Semminek szélén.
Kötéltáncot járok
Hangulatom élén.
Sajog a jelenem.
Magányom csapdája,
Megkövült perceim,
Száz lakattal zárja.
Ülök egy fűcsomón,
Elmagányosodtam.
Kis gallyal firkálok
Egy foltnyi homokban.
Lerajzolom magam,
Egy kérdőjel vagyok.
De felébredt a szél,
S a hátára kapott.
Most téged rajzollak.
Felkiáltó jelet.
Mi a tegnapomban,
Még fájón létezett.
Képzelet útjaim,
Még hozzád vezetnek,
Elszürkülve élek,
Sok szerelmes percet.
Lábammal rugdosom,
Taposom a földet,
Mintha lelkem terhe,
Ezzel lenne könnyebb.
Gyűrött tenyeremben,
Fáradt mozdulatok.
Csukott szemem mögé
Engedem a napot.
Színes, tarka gömbök…
Káprázik a szemem,
Ahogy felpillantva
A felhőket lesem.
Magam vagyok, ülök.
Szemem újra zárva.
Annyiszor gondolok
Egy másabb világra.