Mit ér...?

Mit ér az élet nélküled?
Csak bolyongok utamon szüntelen.
A napba nézve látom arcodat,
melynek sugara melegíti arcomat.
Nevető szemed csillagként tekint rám,
mely éjszakánként világít be szobám ablakán.
Bárhová nézek, téged látlak.
Az úton, a fák közt elsuhanó árnyban,
a lombos fa alatt a padon ülve,
hol átfogod nyakam, s súgod fülembe,
mit hallani akarok képzeletemben.
A szél messziről hozza hangodat,
mely lelkemben szól hívogatóan.
Ha az esőcsepp megérinti arcomat,
kezed puhaságával simogat.
Érzem arcomon arcod melegét,
mikor odabújtál hozzám könnyedén.
Ajkaddal megérintetted arcomat,
még most is érzem a csókodat.
Várom a percet, mely valósággá váltja
mindazt, mit már csak a
képzeletem láthat.