Magányos merengés

Szívem elhamvadt lángját ismét felszítottad,
Elfásult lelkemet újra tűzbe hoztad.
Perzsel, eléget minden, amit érzek,
Megsemmisítő, megöl ez a képzet.
De minek is perzsel a szív, ha értelmetlen
Viszonzatlanul ég, lángol szerelmem,
Eléget, felperzsel, szinte megsemmisít,
Éjjelem, nappalom tölti ki a kín.

Fájdalom terád emlékékezni,
A gondolataim közt félek szétnézni.
Eszemben vagy, fáj a lelkem,
Elégetsz, felperzselsz szerelmem.
Magányosan, mikor gondolkodom,
Felhők borítják el a homlokom.
Eszembe jut óvó erős kezed,
Beszédes, csillogó csodaszép szemed.

Olykor a szívem elfacsarodik,
Megtelik bánattal, s túl is csordul picit.
Eszembe jut, hogy nem lehetsz az enyém,
Mást rendelt a sors, s e gondolat kemény.
Fel nem foghatom, hogy járhattam így,
Összetörte szívemet az embertelen kín
Nem vágyom már másra, csak a békés halálra,
Mely tovább repítene a boldogságba.