Lelkem légüres terében visszhangot ver a csend,
érdes falát a magány kaparja idebent.
S az emberek - mint sápadt viaszbábok -
tova sétálnak, ahogy meredten állok
és szétfolyó szirup- mosolyukat nézem.
Mint elpattanó üveggyöngy, oly törékeny létem.
Mert nincs kivel megosszam e múlandó percet,
szívem száz húrja önmagában reszket.
Nézz rám... elhagyott, félig túlvilági szerzet.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-15 00:00:00
|
Egyéb
Ha a csalódás tövise szúrta meg a szívedet,
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-16 00:00:00
|
Egyéb
Ha elveszítettél valakit
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?