LXVI Bátyám

Kiskoromban bosszantott, miért ő a nagyobb
Nem tudtam elfogadni, hogy én csak kisöcs vagyok
Bosszantott, piszkált, kötözködött velem
Ha akkor erősebb vagyok biztos elverem.

Aztán felnőttünk fejünk is benőtt tán
S már nem veszekedtünk egymás játékán
Már nem zavart az sem hogy a kisöcs vagyok
Ha kellett védtem, mégis csak a nagyobb vagyok

Lassacskán öregszenek mindkettőnknél a gyermekek
S ha még szembe nem is, ránk mondják vén szenilisek
S talán idősebbek leszünk, komolyak sosem
Bár néha kellene, nem tanulunk meg repülni sem

Ezért bratyóm a hátamon néha feláll a ször
Mikor azt hiszed te vagy a kaszkadőr
Szaltózol, zakózol cefet nagyot
Aztán haldokolsz, én meg majd belehalok

S bár különbözünk, egyformák is vagyunk
Hiszen közös a múltunk, a gyerekkorunk
S ha végig is veszekedtünk pár évtizedet
Én tiszta szívből szeretem a testvéremet.

Kívánom hát bratyóm, így negyvenhat körül
Még kétszer ennyit legyeskedj minden jó csaj körül
Kerüljön el a betegség, baj a bánat
Isten éltesse a bátyuskámat!