Lelkiismeret

Kinézek az ablakon
elbámulok messze
valahol a szemem
megakad egyszerre.

Ki az? Mi az? Nem tudom.
Túl messze van, nem látom.
Hirtelen elindul,
s a fényre kitisztul.

Árnyék vagy te
és csak este dugod ki az orrodat?
Sétálgatsz a búzamezőn,
majd elkerget a pirkadat?

Hosszú köpeny fekete testén,
kicsit bizarr ezen az estén
ily rémet látni.
Nem tudok várni. Elindulok.

Ő megretten, nem jön tovább
alakja egyre furcsább
ahogy a szél köpenyét tépi
elkezdek nagyon félni.

Fekete karjait a magasba tartja,
így jelzi, nagy a hatalma
de én felé lépkedek
szívem kissé megremeg.

Hűvös az éj, fázni kezdek.
Visszamenjek? ezen merengek
De a lábam nem enged
rabja lettem a lénynek.

Fekete köpeny, fekete tagok
csak ő és magam vagyok
és kedvesen int felém
mintha nem is lenne rém.

"Eressz el! Béklyód szorít!"
kiáltok fel hangosan
ő csak suhan, egyre suhan
míg a karja hozzám ér
eremben meghűl a vér.

Lázas álom nem lehet több
elfutnék, de nem tudok.
Így szól mély és érces hangon
"Nyugtot neked nem hagyok,
a lelkiismereted vagyok!"

2006.12.19