Látogató

Téglavörös ház felé kaptatok, én egyedül megyek arra,
Szembe jönnek, sietnek, nem néznek se jobbra, se balra,
Csak a cipőjük orrát bámulják, motyognak maguk elé
Nem is értem mi lelte az embereket, menekülnek hazafelé.

Mi történik a házban, ahová én is bemenni készülök?
Nem, nem én vagyok a beteg és nem is szülök.
Csak látogatni jöttem, ami azt hittem vidám dolog,
Mosolyt csalni beteg arcra, mint a bohócdoktorok.

A kapun belül azonnal megszűnt a bizakodásom,
Varázsütésre bújt el a nap, nőtt meg az árnyékom.
A feltámadó széltől a fák méregzölden morajlottak,
Az ég szürkére váltott, a látogatók akár a halottak.

Gallérom felhajtva, lopva osonok el mellettük,
Mi történik itt? Emberből valami mássá lettünk?
Nem, én még színes vagyok, de már változom,
Nincsenek már árnyalataim, sorsukban osztozom.

A kőépülethez, amit kerestem, futva közeledtem,
Mielőtt beléptem, körülnéztem remegve, ijedten,
A lépcsőket már erőből hagytam mögöttem,
Beléptem a terembe, azt hittem megjöttem.

Mindenfelé roncsok voltak, ágyukra téve,
Mozogni nem tudtak, ki tudja, hány éve?
Színüket nem láttam, mind átlátszó volt,
Nem tudtam, melyik élő és melyik holt.

A mamám a sarokban ült, mosolygott
Két kezével intett, magához hívott.
Ő szivárványszín volt és tiszta élet
Bánatom egy percig semmivé lett.

Nagy hirtelen átkaroltam volna,
Derekam, ha tudna, lehajolna
Eltűnt maradék erőm, elszállt,
Mozdulnék, de testem megállt.

Mamám is csak illúzió?
Csak egy színes vízió?
Én szürkén és bénán,
Mi vár még rám?

Érzem, nem sok,
Már haldoklok.
Az élet pereg,
Szem remeg.

Szív megáll.
Hív a halál.
Végem.
Még nem.

Mamim mozdul.
A Halál felmordul:
Kaszája villámgyorsan
Nyakam irányába suhan.

De a szivárvány fürgébb,
A halálkasza és közém lép:
Védelmezőn betakarja testem
Testével védi, mi maradt belőlem.

Pajzsként feszül rám, nyugodt vagyok,
A halál elmenekült, nyomot sem hagyott.
Csak fényeket látok és szivárványszíneket,
Fel sem fogom, hol vagyok, mi történt velem.

Felnyalábolnak, karjaim és lábaim ernyedtek,
Lógnak a levegőben, fejem mellett lebegnek.
Haladunk valamerre, bár nem lépünk egyet sem,
Kirepülünk a házból, fáradt szívem ver hevesen.

Pici lesz a szürke világ mögöttünk, gyorsan szállunk,
Vöröslő napkorong az úti cél, addig meg sem állunk.
Zöld és sárga mezők suhannak el alattunk, szám tátva
Mögöttünk tán még színtelen a világ, de nem nézek hátra.

Most már maradéktalanul visszatért a testembe az életerő,
Mozdulni még sem merek, szárnyak nélkül repülni felemelő.
De ha megmoccannék, félek, a földön ébrednék ezer darabban
Ezért kiélvezem a helyzetet, majd magamhoz térek a Napban.

Most élek még vagy meghaltam? Válasszal tartozom magamnak
Csak oda mehetek, ahol várnak, legyenek azok élők vagy halottak.
A szivárvány hátha tudja a választ, fel is nézek rá, keresem az arcát,
Tisztán nem tudom kivenni, csak mosolyának és könnyeinek harcát.