Láncok szorítása
némán fojtja el bennem:
hogy nem mozdulok,
bár lenne hova mennem,
s minden újabb perc
újabb üres pillanat,
borostás már az arcom,
szívem testemben áldozat.
Meghajolva, nem rezdülök,
a külsőség előtt, tűrök,
ahogy hajam hull szemembe,
lágyan megfeszülök,
üvöltök hang nélkül:
- ez nem én vagyok!
s érzem, amint e hazugságba
szédülök, eltűnök, eltűnök,
s már az újszülött percek
szívem fölött őrök, örök.
Súghatnál valamit,
egy szép mesét, bátorítást,
másra nincs még hatalmad,
nincs benne érdemed,
ha könnyezem látván arcodat,
súghatnál valamit, egy hűs imát,
ami őrjöngő, forró mindenemnek
friss megnyugvás, súgd álmodat,
egy szép mesét, hogy
legyen rabságom könnycsepp.
- borítanám száraz szemeid.
Hűvösek a láncok,
börtönöm előtt szép akácok,
utca-illat, gyerek-zsivaj,
élet és nevetés, halál és felejtés,
és kint koppannak lépteid,
kint múlnak el üde éveid,
csak szánalmad simogat meg
itt bent, csak emléked tér be,
csak elképzelt illatod
táncolja be magát e dohos térbe,
hűvösek a láncok, hív a kárhozat,
szívem testemben áldozat.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-02-10
|
Merengő
Gini, a vörös, rövid hajú matektanárnő becsukta az osztálykönyvet, majd kinyitotta az ablakot....
2026-02-08
|
Novella
Régi betyárok ról mende mondák alapján iródot a nevek meg változtásával.
2026-01-20
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Szemedbe lépve látom magamat:
Rosszá lettem, ronccsá lettem,
Éjszakánként szívedet ettem.
A viasz, a jel rámragadt,s
Hiába kaparom nem hagy.
Fújd el hát a gyertyát,Fújd el!
S ígérem boldog leszek.