Könyörgés

Gyilkos lehelet oltja el a gyertyát
De miért kell elmenni, meghalni hát ?!
Kegyetlen kéz mi eltakarja a napot,
S hiába keresed az égen vezércsillagod.

Feljajdul a szív, maradna még,
De nincs mi újra visszaadja hitét.
Üvöltve szól urához, kis idő mit kérek,
Azután hozzád úgyis megtérek.

Most, most kell, hogy élni hagyj,
Kicsit még türelemmel maradj.
Megtaláltam, mit vágyok oly rég,
Kérlek engedj élni, élni még.

Mindig, mindig bennem éltél
Mindig megadtam, amit kértél,
Te tudod, én sohasem tagadtam,
Vigyáztál ott fenn a magasban.

Te tudod igazán, én miért vagyok,
Te tudod, mi az, amit itt hagyok.
Féltem és kértem, éltem és égtem,
Miért kell, hogy most legyen végem ?!

Itt ragadt a test, de szállna a lélek
Ugye eljut hozzád, hallod mit kérek ?!

De hallom, hív már a hang
S messze valahol szól a harang.
Érzem, ahogy kegyetlen peregnek
A múló élet homokóráján a szemek

Tépett rongyként foszlanak az évek
S lassan a földre rogynak a térdek

NEM ! - szakadok el a földtől,
Nem mondok le semmiért többről,
Miért nem lehet, ha én akarom,
Miért kell mindig átlépni a vágyakon ?!

Hogy örökre megfagyjon a pillanat ?!
Hogy ne legyen semmim, mi belőle megmarad ?!
Hogy ne lássam többé az Arcot ?!
Nem, nem, nem adom fel a harcot !