Kiáltvány

Csípős szél a havat fújja,
Pusztulást hoz e tájra újra,
S mint a hang, mely robban,
S a feltámadás fénye fellobban.

Kardunk, mellyel hont foglaltunk,
S minden követ megmozgattunk,
Védtük édes szép hazánkat,
Megóvtuk az árvákat.

Kijutott a rosszból bőven,
Támadt rák a török hévvel,
Terror alatt tartott a német,
S Trianon sebe maróan éget.

S új fent ragyog a béke,
S tapos a fasiszta német,
Vörösen izzott az égi csillag,
Volt sok orosz kommunista.

S nem hozott a rendszerváltás
Valódi, igaz megváltást,
Sok vörös bálvány ma is él,
Gyilkosok s árulók tömött zsebei a cél.

De béke nincs e tájon,
Üvölthetjük ezt fájón,
Versailles-ig zengjen szavunk:
Bele soha nem nyugszunk!

Patkánylyukakban élünk,
Éhes ordasoktól félve élünk,
S ha meghalunk, pokolban égünk,
De mennybe kíván a lelkünk.

Árulók rabolják, sarcolják a népet,
Magukról festenek hamis képet,
Nőttön nő az elégedetlenség,
De mi van? Csak tétlenség…

Magyar nép! Én kiáltok!
Ragadjunk hát kardot!
Küzdjünk a megváltásért,
Egy szebb, jobb hazáért!