Keserű Titkok

Titkok, titkok, titkok…
Szeretnéd elmondani, de nem lehet.
Égető titkok,
Melyek tönkreteszi az életed.
Belül feszít, szorít az érzés,
Tönkretesz, leépít és felemészt.
A fájdalomtól ordítanál, sírni tudnál,
De nem mondhatod ki, mert valakit megbántanál.
Tudod, hogy akinek szólna, másé
S nem érzi ugyanazt, mint te,
De te reménykedsz, hogy ő lesz majd az árnyék,
És egy életen át követ.
Ekkor visszaszállsz a Földre,
És helyre teszed magad:
„Túl leszek rajta!
Csak egy napot adj!”
Eldöntöd, magaddal viszed a sírba,
Ám ekkor rosszabbat teszel, mint valaha…
Egy átmeneti áramszünet,
Titkod tudatlanul kiengeded,
Amit féltettél, elárulod,
És végül már sírva ordítod…

S mikor rájössz, hogy mit tettél,
Hangod szinte megszűnvén,
Szemed az égre néz,
S akinek mondtad, szomorúan rád néz.
Ekkor belédnyilal valami,
Szeretnéd az időt visszaforgatni,
A pillanatot semmisnek tekinteni,
A titkodat benn tartani…
Ám mikor ráeszmélsz, hogy ez lehetetlen,
Agyad akkor hagy cserben.
Minden erőd, minden érzelmed elhagy,
S valami benned megváltozik, megakad.
Mintha már nem lennél önmagad,
Csak állsz ott, mint egy fadarab.

Nem tudod, mit tegyél,
Nem tudod, hogy csináld,
Gondolkozol: „hogy?” s „miért?”
\\\"Vajon mehet-e ez így tovább?\\\"
Ekkor rádöbbensz, a szó, mit előbb kimondtál,
Már nehéz és nem akarod mondani sohamár.
Ez a szó nem jelent már mást, csak sebeket,
Ez a szó nem más, mint a „szeretlek”…