Kell még egy ország

Szürke falak között növekednek az emberek,
Romlottság, s keserűség öleli körbe önfeledt,
Az egyén, mint fogalom, már nem létezik,
Mert ősapáink mindenük elvesztik.

Mi a kor hajnalán pompásan tündököl,
Mára csak erkölcsi, s vagyoni nyomor,
Emberek kik maguk döntenek másokról,
Életről, halálról és gazdagságról!

Nincs kíméletes hatalom mi segítene,
Csak a kapzsiság, nyomorúság heve,
Sokan jutnak a koldusok botjára,
Mert másokra hagyjuk a szerepeket.

Szegény nincstelen nép vagyunk mi,
És miért? - mert birka nép a miénk,
Eszik, legel míg lát valami kiutat,
De se cél, se út mi valamerre mutat.

Nem gyarapodunk, fogyunk erősen,
Mint munkás cigaretta a temetőkben,
Virágzanak a bankok, boldog az állam,
De az emberek már belefáradtak.

Nem bírják a nagy terheket elviselni,
Mert csak mi bírjuk a vállainkon cipelni,
Meg, megrogy lábunk az otthon talaján,
És lassan elejtjük a rabság árát.

De jön egy új kor, nagy remények,
Hol nincs helye reménytelenségnek,
Erősek leszünk szikár akarattal,
S beintünk a kapitalizmusnak.