Istennek (ha létezik egyátalán)

Kétségbeesetten kiálltok neked,
halld meg kérlek...a reményem,
a hangokat, melyek fülemben zúgnak,
és egyre, egyre hangosabbak!
Szinte fájnak, ahogyan sikítanak,
ordítanak itt belül, ahová elbújtak!
De nem találom őket, csak hallom, érzem, hogy ott vannak...,
nem tudom mi lesz velük, meddig maradnak.
Azt mondod addig, amíg jóvá nem teszem a hibáimat?
Amíg helyre nem hozom, amit rosszul csináltam?
És utána? Miért pont én? Miért pont én lehetnék boldog?
Miért én, ki már annyiszor csalódott?
És bennem is csakódnia kellett sokmindenkinek,
fájdalmat okoztam nagyon sok embernek...
de én nem akartam rosszat nektek,
ez csak úgy jön belőlem.
Sajnos ez vagyok én! Ez...egy nagy senki!
Nézz rám! látsz más valamit?
Egy üres, gonosz test, akiben nem lakik már többé szeretet,
már régen kiköltözött, mert nem volt értelme...
már semminek sincsen többé, mert úgysem fogsz már szeretni...
Hm...szeretet...csak egy rövidke szó, mégis mennyi mindent tud jelenteni,
Szerelem...ez a pár betű, mely meghatározza az egész életemet,
Te...egy szótag, mégis megfagyasztottál bennem mindent!