Hamis Kincs

alcím: Történetem folytatása egy megírt tragédia, melyben az angyal hamis kincset hordoz

Hallgass a szóra jó ember, figyeld az írást,
Életet tudsz meg belőle, igaz sírást.
Keserűségre ítéltetett az Angyal,
Levegőért kapkod két kinyújtott karral.
Könnye szemében vakká teszi,
De igaz bánatáért az Ég megfizeti.
Szeretetet ad ő szüntelen,
Tűrve a fájdalmat végtelen.
Elsüllyed hajója az óceánon,
Ki segít majd neki, a jó baráton?!
Utazás kezdődött a habok között.
Ajándékot visz ő a Fény felé,
S elindulá mikor a Nap felkelé.
Tövisekkel koronázva vérző sebbel,
Viszi ő a terhet engedelemmel.
Vállalta hát az élet gyilkos hullámait,
Bár nem sokan hallják hívó szavait.
Nemrég még fogytak a lábnyomok a homokban,
Felvettél engem, Te tartottál karodban.
Te, ki mindig mellettem álltál,
Kegyelmeddel bőszen jutalmaztál.
De gonosz támad a fényes úton,
Nem vakítja őt a fény, csak fájjon, szúrjon!
Angyal vigyáz már magára, de karja gyenge,
Szél fújja a Kincset, de ő nem erszte.
Néha remény csillan, mikor a ládika fényesedik,
Húzzák-húzzák, de karjaim nem engedik.
Erőt kértem, s te feladatot adtál,
Félelemmel ékszerezve, hogy kikössek majd a partján
Világosságának, a jónak,
Bár néha felborul a csónak,
Fuldokolva, halva, a kincsbe kapaszkodva,
Véletlen segítséget, hogy ne ázzak a habokba.
Kissé kuszák most a gondolatok.
Elindultam hát egy kinccsel,
Mit előtte eldobtak és semmi segítséggel
Csak hánykódott a tengeren,
S hozta nekem az Ég sietve,
Feladatom: járni az Úton őt cipelve.
De a vihar megcsapdosta szegényt keserűen,
S alig tudok segíteni az elkeseredetten.
Legyőzni a gonoszt, s még segíteni rajta…
Hatalmas gond, de meg lesz az ára.
Reményem a fény vér helyett Kékszakállban,
Különbség a cél magányomban.
Vittem a ládát kitartóan a tengeren,
Míg nem felborult a csónak a vizeken.
Most fuldokolva kiáltok az Égbe,
Segítsenek eljutni a Fénybe!
Történetem most a vizekben úszik,
S majd hogy jutok a tizenkilenctől a húszig,
Rajtam múlik ez s az Égen,
Felkelek és folytatom utam a Nagy Kékben.