Hajnali fuvallat

A természet lágy ölén heverek, mint valami paradicsomban,
Hallgatom a mellettem csörgedező folyó csobogását,
Madarak csicsergését, és bámulom a naplemente csodálatos látványát.
Arcom simogatja a változás szele
Tudom, hogy többé soha semmi nem lesz olyan, mint régen.
Mint délibáb a sivatagi utazót, szerelemmel kecsegtet,
Hiteget de vajon Mit hoz?
Jót? vagy rosszat talán?
Kérdem én, miközben finoman fülembe suttogja a szerelmem nevét.

Szüntelenül suttog és suttog egyre hangosabban, a víz csobogását is már túl harsogja
Már-már felmerül a kétely:
Hát Te lennél az?
Hát Te lennél a nagy Ő kit oly régen vártam?
Vagy te is szertefoszlasz, ébredés után, mint valami szép, idilli álomkép, mely minden éjszakán,
Oly szörnyen kísért?

Őrjítő érzés keringőzik lelkemben, mint valami szerelmes pár a táncparketten.
Mióta megismertelek, gondolataim össze-vissza cikáznak, mint hulló csillag az égen,
Lelkem egyre szárnyal, mint kalitkába zárt madár, mert rabul ejtett szépséged, elragadó tekinteted,
A lelked az a börtön hol raboskodnék örökön-örökre.

Mikor szemeidbe nézek ezernyi csillag tündöklő képe, köszön vissza tekintetedben, a lelked látom és
Oly tiszta, mint frissen fakadt forrás vize, oly fiatal és nyugtalan.
A lelked egy félgömb mely titkon, epedezve keres és keres de, látom már, hogy e keresés véget ért,
Mert rád találtam és te rám.
A két félgömböt a szerelem fokozatosan összeforrasztja, mint sérült háncsot a fenyőgyanta.
De ügyelj! Mert e gömb oly könnyű és törékeny, mint kisgyermek kit anyja álomba ringat bölcsőjében.

A folyóvíz tükrében tűzpiros orchidea szirmok lebegnek, mint szirti sas a levegőben,
Épp oly gyönyörű és tüneményes, mint az érzés mi átjárja lelkünket.
Hajad, mint a csermely fodra, úgy simul válladhoz, mint menyasszony vállához a fátyol.

A természet lágy ölén heversz, mint valami paradicsomban,
Hallgatod a melletted csörgedező folyó csobogását,
Madarak csicsergését, és bámulod a naplemente csodálatos látványát.
Arcod simogatja a változás szele
Tudod, hogy többé soha semmi nem lesz olyan, mint régen.
Mint délibáb a sivatagi utazót, szerelemmel kecsegtet,
Hiteget de vajon Mit hoz?
Jót? vagy rosszat talán?
Kérded te, miközben finoman füledbe suttogja a szerelmed nevét.

Szüntelenül suttog és suttog egyre hangosabban, a víz csobogását is már túl harsogja
Már-már felmerül a kétely:
Hát Én lennék az?
Hát én, lennék a nagy Ő kit oly régen vártál?
Vagy én is szertefoszlok, ébredés után, mint valami szép, idilli álomkép, mely minden éjszakán,
Oly szörnyen kísért?