Fekete angyal

Sötét világban él, látja a szenvedést,
Örökké érzi a szívében a kést,
Akárhova menekül, halálba fut,
Bármit tesz, tudja, hogy a pokolba jut,
Próbál segíteni a bánatos lelkeken,
Magán nem tud, az van megírva hogy szenvedjen,
Érzi a vér szagát, a rosszat és a halált,
Kereste, de a bánaton kívül semmit sem talált,
Félt, de az ördöggel is szembenézett,
A gonosz volt az, ki szívébe véres tőrt vésett,
Fájt neki legbelül, szenvedett, sírt, de elviselte,
Egy idő után úgy tűnt mindezt kiheverte,
De nem ! A seb még mindig, s örökre vérzik,
Az emberek meg csak szánalommal, nevetve nézik,
Folyik a láthatatlan vér, a seb gyógyításra vár,
A halál hívó szavát, suttogva hallja már,
Mondja magában : ez a bánat akár meg is ölhet,
De ő csak mosolyogva ejt pár könnyet,
Egy könny, neki jobban fáj,
Mert ez igaz könny, s mindig a lelkébe váj,
Azt hiszi elbírja a kínzásokat viselni,
De már nem akar többé szenvedni,
Senki nem értheti lelke bánatát,
S a szerelem égető lángjának fájdalmát…