Falevél

Nézem a reszkető levelet,
Mely már érti kegyetlen sorsát,
Egyedül maradt a csupasz fán,
S féli a süvöltő szelet.
Csak egyetlen apró fuvallat,
Mely őt is magával ragadja,
Magányos véget ér az ősz,
S ez több, mint puszta sugallat.
A bizonytalanság ködfátylán
Nem hatolhat keresztül a fény,
A hideg szinte lelkembe mar,
S egymagamban tűnődöm mélán.
Kettőnk közé apróságok álltak,
S szakítottak el, mint a fától
A könnyű szellő a falevelet,
Vágyaink mégis szerteszálltak.
Hol én tudtam, hol te érezted,
Nincs értelme együtt maradni,
A dermesztő szél téged is
Elsodort, s az okát nem kérdezted,
De nem is tudnám megmondani,
Hiszen én sem értem, csak tudom,
Sokat hibáztam, s engedtelek
A közelgő tél forgatagában elveszni.