Fájsz (Versek Timihez VI.)

Bármily’ szép is a mosolyod kedves.
S ha a napnál is szebben ragyog
Mit bánatom az arcodra festett,
Nevetni veled, én mégsem tudok.
Mert könnyeznem kell, hogy boldog lehess.
Pokolban égnem, hogy a mennyben járj.
Ezerszer fájnom, hogy egyszer szeress.
Vagy magam maradni, hogy rám találj.

Bármily’ szép is a mosolyod kedves.
Ha sugárként az égig is repít.
Örömöd, örömöm soha nem lesz.
Mert fájdalmam az, mi téged hevít.
S ha velem boldog csak úgy lehetsz,
Hogy súlyos sziklaként a mélybe vetsz,
Majd kínomon derűsen felnevetsz,
Hát tépd ki szívem is! Ha így szeretsz.

Bármily’ szép is a mosolyod kedves.
Ha a világ kincsével is felér.
Fáj, hogy gyötrelmem szüli meg benned,
Mindazt, mitől szívem még remél.
S ha egyetlen boldog percedért,
Lelkem kristályként kell összetörjem,
Hogy az elmúlás hordja szerteszét,
Felszárad az érted hullott könnyem.

2005.