Fábián Fannihoz

Megbűvölt szemed fénye,
Mely ragyog a sötétben,
Lángot láttam benne,
Melynek tápja a szerelem.

Csillagfénypor tündökölt,
Szemedben ragyogó gyönyör,
Erős lángot gyújtott szívemben,
S fellángolt a szerelem.

Ilyen széplány, nincs is talán
A szél játszik hosszú haján
Csillog szeme, forr mindene
A teste tűzzel van tele.

Hangod tündértánc,
Lágy selyem, kéjlánc,
Megnyugtató,
Angyali szó.

Egyik nap úgy ébredtem,
Hogy téged szeretlek,
S ha rád gondolok,
Elszáll búm-bajom.

Szívem lángja dacol,
Tűzzel-vízzel harcol,
Hogy minden próbán át,
Óvja gyönyörű angyalát.

Csak glóriád, s szárnyad nincs,
De a fő, magad vagy a kincs,
Mely pénzért meg nem váltható,
Mert szereteted átható.

Bűvöleted, mint erős varázs,
Izzik vörösen, mint a parázs,
A hamvak lángra keltek,
Nem égetnek a lángnyelvek.

Karcsún ringasz, amikor lépdelsz,
Csak téged szeretlek tiszta szívvel,
Nem számít, mások mit beszélnek,
Akkor is csak téged szeretlek.

Fanka, most szívedhez szólok,
Érzed azt, amit én gondolok,
Érezd azt, hogy ver a szívem,
Kalapál össze-vissza te érted.

Szívedhez szólván, jöjjön az értelem,
Értsd meg, mit nézek,
Értsd meg, miért ver így szívem,
Csak te érted, te érted.

De nekem angyal vagy,
S az is maradsz,
Örökkön-örökké tart,
Míg a világ meg nem hal.