Emlékezés...

Nézem a fényképed, és az emlék újra éled,
Az ölelések, szavak, elhalványult emléked,
Csupán ezek maradtak belőled.
Nekem most több kell, de ez lehetetlen,
Hiszen messze vagy tőlem.
De hiába is szenvedek,úgyse érti senkisem,
Mi okozza bánatom... és hiába van annyi barátom,
Ők se tehetnek semmit... hisz Őt nem pótolja senki.
Fáj,hogy tudom már rég más öleli, és másik lány körül forognak gondolatai,
Mással sétál kézenfogva, és én csak remélni tudom, hogy lesz ez még fordítva,
Mikor együtt megyünk a fák alatt, és suttogunk újra szerelmes szavakat.
De addig marad a bánat, keserűség,és a remény,
Mert arcod a szívemben örökké él...