Eltűnő körvonal

Nem látom a hatalmas erőt,mely magával húzna,
Nem érzem a vágyat, mely hiányával kínozna,
Nem tudom, hogy van-e kezem, lábam,
csak merengek s nyomom az ágyam.
Kérdések ötlenek agyamba hirtelen,
zúdulnak rám lidércek s kíméletlen
rettenet gyötör, nem vagyok ökör,
Nem élek tudatlan, s lógatom lábaim,
komoran pásztázik két szemem a világ romjain.
Élet ez tán vagy a halál szele?
Maradjak? Vagy menjek vele?
Faggass őszt, bölcset vagy bátrat,
mind azt mondja, mit szemével s eszével láthat.
Mellettünk milló, millió más faj,
mely mind általunk kihal,
De a természet súlyos haraggal zúz, tör,
egyensúlyért minket végünkig gyötör.
Lásd, sima az út lefelé, s veszélyes fel,
de Te is tudod, a halál után új élet kel,
benne csillan meg újra, hogy hátha,
vagy feleslegesen bújtunk e világra?
Nem hiszem, nem akarom, hogy minden hiába,
hogy a legszebb emlék is csak álca.
Minden elveszhet... nem bánom... Múljon el!
De lépteink nyomát az idő nem mossa el..