Elszakítva

Ismét eljött értem a bánat,
már örökös vendég nálam,
egyre nehezebb a teher,
mely alatt roskadozik két vállam.

Fáj minden,
a múlt, a jelen,
ha akkor máshogy végződik,
vajon most mi lenne velem.

Fáj,hogy voltál,
de már nem vagy nekem,
kezemen még most is érzem,
amikor megfogtad a kezem.

De mérget lehelt rád,
ez a gyarló világ,
elsodort mellőlem,
nem engedte hogy vigyázzak rád.

Nem szorítóttál erősen,
miért is voltál gyenge...
a világ kezét választottad,
hagytad hogy szíved vezesse.

Mégis mikor némán,
rámveted tekinteted,
érzem hogy még tiszta vagy,
ezt súgja a szemed.

Tudom csak időre van szükség,
hogy megtaláld helyedet,
bármi is történjen ...
mindig megtalálod kezemet.