Elmélkedés

Fél lábbal a földön járok, a szárnyalás oly távoli eszme,
Az írás kiáltó lehetőségét foglalom csupán apró neszbe.
Kár hát a mindenható toll kezembe, olykor azt gondolom,
De ha elvennék ezt is tőlem, óh, hisz hiányozna nagyon.
Részemmé vált, mely engem képez, de nem állandó pillanat,
A gondolatok gyűlve-gyűlnek és van hogy minden kiszakad.
A semmi szélén a szakadékot kémlelve könnyű rímet faragni,
De ha nem fúj épp az ihlet szele, jobb hát csendben maradni.
Nem kenyerem ugyan, de belekóstolni jó zavaros lelkemnek néha,
Bár ha egy költő bajnok, vagyok hozzá képest egyszerű, lomha, léha.
Valaki kiválóvá érik, van, kinek mindenből egy kicsi is öröm,
Ezért hát az apró betekintést ebbe, ezúton is megköszönöm.