Elkéstél

Nincs képzelgés, nincs tér,
Hol az én él, s nincs vér.
Hol a jövő az író-költő,
Nem lesz egy egész emberöltő!

Magas áram rombolja váram,
A várromokban üresen koppan
A néma szó, mi megható,
Ki gondolt volt, most halandó.

Egy tiszta szikra ölni tudna,
Villámként egy fába csapna,
Ébresztené a régi éhes, mindenre képes
Soha-senki nemzedéket!-

Mozdítana követ, oldana övet,
Mit az öreg évek óta töret.
Sodorna magával, vinne az árral,
Hogy leesett állal, bámulnád vággyal.

S mondanád, az elméd tárnád,
Már egy világ vár rád..
De elkéstél, új utakat nem leltél,
Vár az éj, halni se félj!