Elhagyatott

Bárányfelhők úsznak az égen,
Egyedül vagyok e végtelen térben.
Jól ismerem ezt a helyet,
Utam vajon merre vezet?

Körülöttem fák és virágok,
napsugárban kéklő források,
de elhagyatott ösvényen járok,
magányomban nehezen látok.

Messze távol valamit hallok,
érzem az erőt, vonz a hangod...

Csak hűlt helyemet találjátok.
Ne is keress, én messze járok!
Ha szólnál hozzám, úgysem hallom!
Ha hozzám érsz én elpusztulok!

Csak ehagyatott, elhagyatott...

Poros úton házak között,
szívok egyett és messze repülök.
Újra csak a kék és a fehér,
szemem már nagyon nehéz.

Megpihennék ha tehetném,
a nap már lement sötét az ég.
Minden pihen, alszik a város,
elhagyom a testem, minden álmos.

Hideg ködben valamit hallok,
megmozdul a sötét, elnyel a hangod.

Felkelt a nap tiszta az ég,
meglátlak, hisz melettem élsz.
Nem tudom még mit hoz a holnap,
nem tudod miért is szóltam.

Lehet hogy komolyan gondoltad,
de nem hiszem el, hogy megfontoltad.
Álmokban már halottam hangod
szemedbe néztem és láttam az arcod.

Boldog voltam, de szertefoszlott,
mikor másnap reggel álmom elhagyott.

Csak elhagyatott, elhagyatott!