Elfeledett játék

Bárcsak elmondhatnám, milyen az életem,
Kiégett, kopár, fakó, fénytelen.
Nem virrad rám Napnak sugara,
Nem hallom már dalát az égi madárnak.
Egyedül az élet semmit sem ér,
Nélküle vajon mit kezdek én?
Ki lesz, ki fogja a kezem,
S nevetve mondja, mily szép a szemem!
Ki lesz, ki simogatja szelíden hajam,
S azt mondja nekem, egyetlenem vagy!
Ki lesz, ki tudja, csak ő van nekem,
S elhiszi azt, hogy valóban szeretem!
Ő már nincs itt, és sosem lesz velem,
Ragyogó szeme már nem engem keres.
Nem én vagyok az, kivel éjente álmod,
Nem én vagyok, ki angyalként őreá vigyáz most.
Én csak árny vagyok, ki kísért a múltból,
Már nem kellek, csak élek,
Mint egy elfeledett játék, a sokból!