Éjszaka

Újból a téli fagyban áztam
A lenyugvó nap enyhe szikrájában
Szememet elborította a bú
Szívemben a szikra elcsitult

A nap eltűnt a horizontról
Helyébe sötétség lépett
S a fájdalom megkörnyékezett
De mikor feljött a hold
S az első csillag megragyogott az éjben
Szememben reménysugár csillant
S betöltötte szikrájával a szívem
Mint a csillagok az eget

Elég egy csöppnyi szikra
S tán újból fényesség jő
Elég, hogy tudd itt az éj
S itt csak a Hold az úr
Uralmába vonja a csillagokat
S ők, mint hatalmas nép követik
Úgy tesznek, ahogy parancsolják nekik…

De mint minden az életemben
Ez is csak periódus… lassan elmúl
S jő a pirkadat, de aztán újból meghasad
S jő újból az éjjel
Mikor a fantázia bármerre is száll el
Szép s csodás emlékekre emlékezel…
De ne félj, mert, majd újból feljön a nap
Mely újabb csodát s életet add
Már csak egy kérdés tölti be a szívem:
Melyik nagyobb úr? A nap a valósággal, vagy a Hold a látomással?