Éjjel

jéghideg ágyamban
magányosan fekszem,
valaki hátulról
átöleli testem.

körül veszi egész lényem
finoman magához húz,
szorítása mégis
darabokra zúz.

vágyó indulata
engem is elragad,
kezeinek nyoma
derekamon marad.

Fagyos érintése
forrón éget,
ez az érzés soha
nem érhet véget.

Izzó lehelete
bőrömhöz simul,
tündöklő arcom
egész belepirul.

szenvedélyes csókja
nyakamhoz feszül,
minden erőm elhagy,
lelkem mámorba kerül...

Kimerült sóhajok közt
merülök el
párnámat markolom,
testem remegni sem mer...


S mikor a Nap felébred
és köszönt a fénnyel,
Oh,már látom ...
hát csak te voltál az, önző, sötét Éjjel.