Egy lovag keresztje

Fényűzés és hatalom, e kettőt akarom,
Sötétség volt mégis mi engem fojtogatott.
Egy árnyék vesz körül,
Mely átka eltakar.

Nem látom kiutam, hogy kilépjek mögüle,
Nem látom az én jövőmet sem ő mellette.
Mert ő fontos és óv,
De léte felkavar.

Olyanok is vagyunk, mint vad tűz és szelíd víz,
De közben mindkettőnkben hatalmas tüzet szít
Ugyan az az érzés
Mi belülről éget.

Régi lovag vagy te, ki árnyékában élek
Fapajzsod roskad, és ezer helyen reped meg
Szú is rágta már meg
Mégis megvéd téged

Kardodon már vastag réteg rozsda pihenget,
Lustán kúszik egyre mélyebbre a nyers fémen,
Te mégis használod
Míg felül nem múlnak.

Sötétség hull rád, határtalan birodalom
Két villanást látsz csak, mely megtöri a pajzsod
és kivont kardodnak
Csak markolata marad.

Én pedig itt állok, fénylő kard a jobbomon,
Sötét kard ékesedik a bal oldalamon,
Megtör minden erőt
Mely új énemre tör.

Rozsdás acél hull a földre, utána csak por
Hatalmad már megingott, pengém a torkodon,
Tüzed mégis lobog,
Harcunk pedig örök.