Egy ember meg az orra

Orral születtem, nem tagadhatom,
arcom közepén máig ott a nyom,
ami arról tanúskodik, beszél,
ez az ember tudta, mit visz a szél.

Bűzföldön, hol születtem, sok elődöm élt,
s a szörnyű páráktól rég senki se félt,
hisz akkor már hosszú évszázadok óta,
nem volt a környéken senkinek se orra.

Mikor megszülettem e dísszel arcomon,
bíz’ kellett kűzdenem, ne nevess harcomon!
Sokan mondták: Fertelmes, visszataszító!
Néztem én is, bár tükröm nem volt csak a tó.

Csúfoltak, gúnyoltak, űztek és üldöztek,
s én döntöttem végül, de ők száműztek.
Szóltam anyámnak, adjon nekem ezt meg azt,
mielőtt elmegyek megvárom a tavaszt.
Apám dörmögött, de nem ellenkezett,
azt mondta, menjek csak, majd ő mindent fizet.

Eljött a tavasz, én is elindultam.
A falu határán még megfordultam,
lélegeztem mélyet, orromban a szagok,
nagyon fáj az nekem, mit most itthon hagyok.

Bolyongtam külhonban s örömmel láttam,
sokkal jobb hely annál, mint amit vártam.
A tavaszi illatok mesés varázsa,
melyeken nem volt rajt’ a bűznek nyomása,
s az embereken arc, s az arcokon orr volt,
s rémes díszem miatt senkisem korholt!

Parfümgyárban munkát kaptam, ott dolgoztam kedvvel,
szórakoztam, orrot fogtam a sokféle nedvvel.
Azt hittem harcolnom nem kell, soha többé,
a háború szétzúzta álmomat köddé.

Behívtak engem is, védeni a hazát!
S kezembe nyomtak egy kihegyezett kaszát.
Öltük az ellent, ő meg bennünket,
s történt egy nap, csúnyán meglőttek,
a lövedék, ó jaj, levitte az orrom,
nem maradt más utána csak véres orr rom.

Ápolták sebemet, gyógyult is rendesen,
de az orvosok lógatták orrukat csendesen.

Mikor kijöttem e csonkkal arcomon,
bíz’ kellett kűzdenem, ne nevess harcomon!
Sokan mondták: Fertelmes, visszataszító!
Láttam én is, de most a szemük volt a tó.

Csúfoltak, gúnyoltak, űztek és üldöztek,
s én döntöttem végül, de ők száműztek.
Írtam anyámnak, küldjön nekem ezt meg azt,
mielőtt megjövök megvárom a tavaszt.
Apám dörmögött, de nem ellenkezett,
azt mondta, jöjjek csak, majd ő mindent fizet.

Eljött a tavasz, én is elindultam.
A külföld határán még megfordultam,
lélegeztem mélyet, nem éreztem szagot...
Az idegen föld álnokul elhagyott.

Hazafelé menet örömmel láttam,
nem változott semmi, épp úgy ahogy vártam.
Anyám sírt örömében, apám ujjongott,
a falu kerítője mennyasszonyt fogott.

Évre rá aranyos fiacskám született,
gyönyörű szép, orr nélküli lett.
Veled zárom fiam, igen teveled,
ha már nem leszek, olvasd e levelet,
okulj belőle, légy azzá, ami vagy!
S a gúnyos mosolyuk? Majd az orrukra fagy.