Egy élet naplójából

Hogy mi vagyok én? Feledés tengere,
remegő szívednek nyugalmas fekhelye,
táncos dallamok merengő fellege,
titkos ábrándoknak múltbéli szelleme.

Szíved csarnokának örökös rabja,
tested gyümölcsének legbelső kis magja,
ember, ki álmodat boldogan lakja,
el onnan, ha űzik, életét ott hagyja.

Eltávozik hát bűvös orkán hátán,
nevető könnycseppek, mosolyodat látván,
szép feledő szemed csókjait találván,
égő töviseknek márvány-füst tavaszán.

Istenek hívője, földi ős szolga,
bánatát öli: csatába, nőbe, borba,
esti hajnalon vágyával szorongva,
megunt perc sugarán messzi sírba dobva.

Hangos ölelés sötétes vándora,
óvó menhelyednek szerelmes záloga,
borús jövő zene igaz látnoka,
kacér selyemruhád megtépett bársonya.

Elmúlt emlékek hallhatatlan szava,
kihunytnak hitt érzés rég fenmaradt faja,
hulló örömesőt összegyűjtő tava,
Drága-fény lelkedet védelmező fala.