Egy angyal halála...

Tiszta a szíve, s fehér a ruhája,
A gonoszt tiszta szívből utálja,
Állandóan menekül előle,
Mert az egyszer majdnem megölte.

Lelkét egyszer a gonosznak akarta adni,
S az többé nem akarta békén hagyni,
Csak az ő tiszta lelkét akarja,
Belülről széttépi őt, szétmarja.

Fél a lány, s egy sötét világba fut,
De végül a Sátán karmai közé jut,
Az rögtön megöli, vérét kiontja,
Lélegzetét örökre elfojtja.

Egyszer csak száját megcsókolja,
Lelkét még jobban össze tiporja.
Szívét darabokra szedi eltépi,
Ő meg vissza akarja kérni.

Küzd ellene, de már nincs mit tenni,
Belül tudja, nem akar az élők közt lenni.
Látszott, hogy belőle az élet kiolt,
Testéből az utolsó vércsepp is elfolyt.

Az angyalból a gonosz szolgája lett,
Pedig ő soha semmi rosszat nem tett,
Csak szeretett egy fiút, ki szívét ellopta,
Érte még az álmait is örökre eldobta.

Már örökre pokol lángjai között kering,
Szemét kinyitja, s egy sötét világra tekint,
Nincs ott semmi csak szenvedő lélek,
S ezernyi, meg ezernyi, megbánt vétek.

A lelkek elakarják üldözni, pedig ő is holt,
De azok is tudják, hogy ő jó, s angyal volt.
Ő visszamehetne, de nem akar többé szenvedni,
S már nem akar, többé senkinek az őrangyala lenni.