Égető múlt, újrakezdés

Lelkem gyötörted.
Túlestem lelkem akaratán.
Ledobni gyarló béklyóm erőm nem volt már,
Gyaláztál míg lelkem porhüvelyét használni nem tudtad már,
Halál, oh mily barátom voltál akkor tájt.

Szilaj akarat árnyéka sem létezett.
Gépezetté tett szerelmemért enyelgő ember,
Lám, már szíve mégsem védtelen.
Hisz ott volt ő, kinek egy szó s jön a vár védelme.

Vigasztalt árulóm szerelmet vallattál,
Gyaláztál s belülről égetett a vágy.
Rab lánca feszülten vár,
Csak a pillanatra, mikor pattanik el már.

Romlott kőtömbök hagyatéka hever a tűzben.
Elengedett selejt, melyet
Félelem hagy martalékául a tűznek.
Lobogó jel, múlt emléke:
Bitorló ember, újra fel ne kelj!