Ég Veled!

Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket,
Lehet, tényleg így van, de én még mindig szenvedek.
Én rontottam tán el? Túlságosan szerettelek?
Nem tudom, de vége, és nem ébredsz már mellettem.

Mi szép volt, elmúlt már, éjszaka a hideg ágy vár,
Az érzelmekért kár, de nem múlnak el soha tán.
Emléked bennem él, de nem bánom, hogy elmentél.
Elküldtelek, de miért? Nem azért, mert nem szerettél.

Érzelmeid tiszták és mélyből feltörők, tudom,
De a képmutatást és a titkolózást unom.
Nem mondom, hogy nem fájt, de szívem kapuja bezárt,
És Te kint maradtál, talán, mert bennem nem bíztál.

Kételkedtél bennem, tán abban is, hogy szeretlek,
Féltél is, éreztem, attól, hogy tán elveszítesz.
Nem voltál őszinte, azt, hogy mi bánt, nem mondtad el,
Késő bánat, vége, visszaút már nincs; Ég Veled!