Délibáb

Délibábos nyári délután,
Tüző napsugár, perzselően égő vágy.
Porrá éget,
Újjá éleszt,
Bennem csak a remény élhet.

Hideg kezem arcodat hüti,
Szived szapora dobogását érzi.
Lüktet a tested a kéjtől,
Csillapíthatatlan forró vértől.

Sietve rohanunk a kavicsokon,
Vonatok nem járnak ez úton.
Kietlen messzeség ölel át,
Ketten vagyunk nincs senki más.

Arcomat megvágja a nádas,
Lélegzetem eláll, hogy igy látlak.
Kielégülhetetlenül döntesz egy fának.

Ez is csak emlék a mának,
Emlékeimbe örökre zárlak.
Taszítalak, löklek a múltba,
Nem élhetek így naprol napra.

A tó vize lassan befagy,
Tükrébe még mindig látlak.
Törékeny ékszer lesz a szívem,
Tökéletes gyémánt bennem.

Korcsolyázok fényes tükrén,
Hó fedi be, tél közelettén.
Tekinteted fagyos jégcsap,
Olvadása szemed könny csepp.

Befagy lassan a tó forrása,
Elszáradt nadas a partja.
Nem csalogat csalfa illat,
Tücsök zene elillant.

Nem megyek többet a rétre,
Tiltott lett titkos térképe.
Fém ládikába a to mélyén nyugszik,
De felszíne megrepedezik.

2006.10.10.