Dávid

Uram, magadhoz vetted gyermekem,
pedig jól tudtad, Ő volt szemünk fénye.
Két éves múlt csak, mit vétett Neked?
Nagy szükség volt rá, hogy elgyere érte?

Ez hát a nagy jóság, ez a szeretet,
miről papolnak szolgáid naponta?
Versbe, imába foglaltam nevedet,
s most sírva nézek a kicsi halottra...

Zokogtam, könyörögtem: Uram, engem vigyél!
Hagyd gyermekem látni, tanulni, élni
De tudom már az én szavam mit ér...
még elvárnád hogy letérdeljek kérni?

Hűen szolgáltalak negyven éven át
tűzzel-vassal, véremmel védtem nevedet
S ezzel kiérdemeltem e halált?
Hát ennyi csak Neked a szeretet?

Azt hittem barátok vagyunk,
De ilyet nem tesz soha egy barát...
Kitártam Neked szívem titkait
s cserébe kaptam egy halott kisbabát...

Köszönöm Uram!
Ha Te így, én is így...
Többé már nem beszélgetünk.
Számomra meghaltál ott fönn Uram,
mikor elvetted tőlünk kisdedünk...