´Darling.

Prológus


Szívdobbanás halk zajára
Szunnyad el a lélek,
Szívdobbanás halk zajától
Születik a képzet…


~ * ~


1. Rész ~ Szélrózsa


Nyüzsgő sokaság, buzgó tengerében
Kacér pillantásaim Rajtad lebzselnek.
De a képzetet valóvá érlelvén
Nem dőlsz be e kósza jelnek.

Nem dőlsz be e kósza jelnek,
De én tovább játszom bogár szemeidben;
Szívdobbanásaid vajon mit felelnek,
Mikor alakod ellibben mellettem?



Miért nem nézel a szemembe?
Ne mondd, hogy nem tudod…
Hogy buzgón nyomodba szegődve
Hű árnyékod vagyok.

Hű árnyékod vagyok,
Mint Napnak fodros felhő,
Miből esőcsepp kopog,
Ha a vihar eljő´.



Tán eképp potyog az én könnyem is,
Hisz minden perc béklyó -,
Átkozott képzelet! Valótlan! Hamis!
Kételyekben fuldokló…

Kételyekben fuldokló arcomra
Végre felfigyelsz!
Jó lenne látni, hogy szemem Érted sírna?
Tán örülsz, hogy könnyek közt lelsz?



Hidd, el, nem drága a könny,
Mi Irántad izzítja orcám,
S ha Felőled titkolt lenne a közöny,
Tán tovább latolgatnám…

Tán tovább latolgatnám
Vézna reményemet,
Miknek tétova értelme csupán,
Hogy a jelen mindig felém hozza emlékedet



Huncut szellő sodorja felém illatod,
S már lopja, viszi is tovább…
Szép emlék marad ez, tudhatod.
Kár, hogy eltűnik mihamarább…

Kár, hogy eltűnik mihamarább,
Ahogy Te is éhező szemeim elől…
Fájó játék ez nekem, de sose bánd,
Hogy lelkem bűvkörödből nem menekül…


~ * ~


Prológus


Szívdobbanás halk zajára
Riad fel a Lélek.
Szívdobbanás halk zajai
Tán szebb álmot szőnek.


~ * ~


2. Rész ~ Bíbor hajnal


..Szélrózsa szirmain számlálom:
Álmom mióta űzi el szép szemed világa?
Bár inkább Lényed – keltette vágyálom;
Plátói szenvedély, mi Érted ég, hiába.

Plátói szenvedély, mi Érted ég, hiába.
Képzeted romokká zúzza lelkem…
Álom ez, tán való? Nem szállok vitába;
De érzéki ajkadról muszáj csókot csennem.



S a Kedves csókja, mint kalandor,
Pásztázik nyakamon kutatva,
S mikor végre vágya felforr,
Féltett kincsét mohón kóstolgatja.

Féltett kincsét mohón kóstolgatja,
Szája szegletében édes zamat,
Ajkamban merül el ajka,
S így lel szenvedélyem felé utat.



S most keringőt lejt a két árva test,
Táncuk mohó, zabolátlan,
Dúló vágyuk az égre csillagokat fest,
S így lépdelnek együtt szaporábban.

Így lépdelnek együtt szaporábban,
Árnyékát kergetvén e röpke létnek,
Harmatgyöngy csorog testük hajlatában,
Csillagfény alatt így egyesülnek.



Egymásba kulcsolódó karok
A falhoz szegeződtek,
S mint kergetőző fantomok,
Birtokba vettél, mit magukénak véltek.

Birtokba vették, mit magukénak véltek,
Buján szórt rúzsnyomok kísérték útjukat,
És szolgáltak térképnek.
S az éjnek – lüktetve – így tették hódolatukat.



Ég emel Fölénk pompás boltozatot,
Körbezárt világa néma és csendes,
Két egybefonódott léleknek hirdet holnapot…
Égbolt alatt lágyan szunnyad még a Kedves.

Szunnyad még a Kedves,
Akár a várva várt tavasz;
Szeme könnytől nedves:
Sírni fog, ha nem maradsz…


~ * ~


Szívdobbanás halk zajára
Szunnyad el két lélek,
Szívdobbanás halk zajától
Szétfoszlik a képzet…


. . . E N D . . .