Csodát tettél velem

Van egy titok,
mit csakis neked mondhatok!
Annyi rosszból, annyi bajból menekültem,
sokszor hittem, otthon vagyok...
De nem. Még mennem kellett tovább,
s keresni magam milliók között.
Ha meg is találhattam elrejtve valahol
piciny lelkemet,
Az a valahol csakis Benned lehetett.

Szívem, lelkem szunnyadó csíra volt,
míg megtaláltam Benned mag magamat.
De hogy ébredjen elég volt egy pillanat
s a kicsny mag megérett végre,
hogy virág legyen belőle...

Tündökölni vágyott, csillag-szemed fényében,
hogy együtt a Te lelkeddel elérhesse a Napot,
Összefonódva, örök ölelésben
megtudni minden titkokat, mit eddig nem tudott.
Súgni szerető szavakat, boldoggá lenni:
tündöklő, tiszta, fehér fénnyé:
szeretni képes szív-lényegű lénnyé.
Több akart lenni, mint amire sorsa szerint hivatott.
tudatra ébredt. Életért szomjazott.

S Te szeretted és óvtad,
ügyelted minden sóhaját.
Észrevetted, hogy közben a kicsiny mag
színes virággá nőtte ki magát?
S hogy Te hívtad életre lelkemből ezt a csodát?