Csak egy vers

Bárcsak rájöttem volna előbb,
miért vagyok kevés
És te mivel lettél több...
A szemnek láthatatlan...
Holnap már nem is tudod tán hogy itt jártam.
Talán nem is baj ha nem látlak
Hiszen a szerelem úgyis vak.
És jobb ha nem is hall,
Mert erre nincsenek szavak.
Soha nem tudom meg
Hogy hogy bánsz velem
És mit mutatsz másnak...
Beképzelem magamnak hogy jó így,
Mert rettegek attól hogy tisztán lássak...
A magabiztoságod lenyűgözött
Talán sosem fuldoklottál kétségek között.
Így nem lehet nehéz szabadnak lenni,
Vagy legalábbis egyszerű úgy tenni.
Még sosem voltam ennyire gyenge,
A testem erős, de a szívem még zsenge.
Ma már tudom hogy sosem lesz “Te és én”,
El kellett volna felejtenem már az elején.
Talán csak az én hülyeségem,
Az elérhetetlen a gyengeségem,
Megláttalak és beindult a gépezet,
Nálam újra és újra így működik a végzet.
De amíg az enyém vagy a szívemben,
Igyekszem boldognak látszani,
Ha kell, belehalok minden nap,
De miattad megpróbálom megjátszani...