Cím nélkül, két megszólítotthoz..

Szűzen ragyogó ura a sötétségnek, merre jársz?
Miért hagytad el tétova gyermeked?
Miért kell csillag-morzsákba kapaszkodnom:
Miért nem ringatsz sarlód bölcsőjén, mint régen?
Miért, hogy nem tekintesz be csitítón ablakomon,
Ha az éjszaka árnyai kísértnek?

Álmod álmommá vált,
S a valóság lassan a lehetetlenbe látszik magasztosulni..

Szelíd dajkám, hű barátném, tudom merre jársz:
Ismerem az ablakot, mit őrzesz,
S a szemek, mik félve-vágyva csüggnek rajtad,
Éppúgy szívemben égnek.



(Ma meghalok egy kicsit Érted..

Mert szereted a Holdat,
Mert sosem láthatsz mögé,
S mert tekinteted mégis
Végtelen hittel faggat.)



Lopd el nekem ezt a szempárt,
Hadd ültessek bele csodát;
Hadd súgjam szívébe közben
Titkodat: a szent nemtudást.

..vagy cirógasd meg lelkét te magad,
Csillagfénnyel rajzolva bőrére,
Hogy a legszebb dolgok elporladnak
Az értelem gyilkos nap-tüzében.