Búcsú a viszontlátásra (prológus)

Még nem gördült könnycsepp érted,
Még nem zengte bús dalát az éj.
Szívem még örökbe nem kérted,
Hogy aztán csak érte élj.

Oda sem adtam volna, meglehet,
Magamnál tartottam, hiába kívántad.
Szenvedtem ahhoz már épp eleget,
Hogy ennél többet is érezzek irántad.

De féltem, ez lesz a vége, ha vezet
Majd az, hogy a részemmé válhass,
El kell hát engednem a kezed,
Hogy egyszer hozzám visszatalálhass.

Te határozod, melyik úton indulsz,
Járt a járatlanért feladod-e egyszer,
Bár bizonytalan, merre is mozdulsz,
Lebénít a helyzet, mint egy erős vegyszer.

Nehéz a döntés, ha jók közül választ
Magának egyetlent az ember.
Ha több vasat is tűzzel áraszt,
Úgy maga ellen fordulhat a fegyver.

Nem megoldás két lét közt lebegni,
Vágyódni sokfelé és egy helyben állni.
Tanulj meg hát szeretve feledni,
Valakit elhagyni, s újra rátalálni.


(Vallomás és Epilógus előzményeként)