Boldogok a lelki szegények

Boldog vagyok, mert boldogok a lelki szegények.
Boldog vagyok, mert engem nem tart soha igéret.

Boldogok azok, akik engem még szeretnek,
És ők azok, akik tudják, nem vagyok eretnek.

Boldog vagyok, mert látóköröm nem szűk, de horizont,
És mert az élet sose sajnált arcomtól pofont,

Boldog vagyok, mert én tudom, milyen az
Boldogtalannak lenni. Igen, én vagyok az,

Ki tudja, milyen nyomorult az összes érzelem,
És mégis, én vagyok, ki csak kívánja szüntelen.

Boldog vagyok, ha a csürhébe belerúghatok,
És akkor is, ha ugatnak felém, és azt hiszik, harapok,

És habzó szájjal szitkokat köpve ujjal mutagotnak reám.
Én boldog vagyok, mert tudom, engem nem tart a karám,

Mely őket, mint veszett barmokat szüntelen korlátolt
Élettel terheli. Igen! Én szárnyalok, mint egykor hajdanvolt

Fehértollú galambok és léha, kitagadott múzsák,
Mint haló hős sóhaja, mint vágy, mielőtt irtották.

Boldog vagyok, mert boldogok a lelki szegények.
Csaholjon csak a gyülevész csorda! Rájuk vár az ítélet!