Bilincs az éjben

A felhők lustán hanyatt fekve úsznak az alkony egén.
Minden kanyarban fordul velünk a horizont, s hetykén
Szór elénk olykor nyírfát, bokrot, templomot.

A faágak úgy feszülnek a deres félhomályban,
Mint lilás hajszálerek fagyos orcák fogságában,
Mint vasfeszületben ölelt, pompás rózsaablakok.

Az esőszagú csendet a lehelet fodroztatja meg,
S a mellkasomban doboló, apró szívzörejek
Folytán a távolban ömlengő színek és tónusok.

Csorba síkok ormán játszik a képzelet,
Fejbéli dallam árjában fuldokló kottafejet,
S hűvös hallgatásokat kortyol örömében.

Esdeklő tintafoltként valómba issza magát,
S üríti le torkomon a bódító nosztalgiát:
A motorzaj búgása hangod szellemében.

Lomha testet ringató, ráncos anyósülés
Hol némán szendereg a szófosztott felismerés:
Emléked súlya még kívánt bilincs az éjben.

2009-03-18