Az igaz szerelem

Hogyan is kezdjem? Van hozzá merszem?
Kriszta az erkélykorlátra ül, mivel a szél csendesül,
nem fél, hogy lependerül.
Félve mondom el, mert rólad szól,
egy ima? :) hozzád halkan lohol s szól,
ha tehetné dallamban csengene,
mennyi mindent kiáltana egyszerre füledbe.
Odakünn esti fények gyúltak, idebenn a hangok elcsitultak,
az erkély félhomályba borult, vele együtt szívem felbolydult.
Mesélek sok szépséget ha jó, ha nem,
Tudom, hogy jó, jól van na! Ne kiabálj velem!
nem vesztem el fejem teljesen.
A csillagok ragyognak, a hold kerek,
nagy pulcsimban majd elveszek,
nélküled miért reszketek?
Szeretnék ezernyi kedveset mondani,
szeretnélek karomban tartani,
de kezdjük az elején:
Kriszta az erkélyen regél...
Érezted már, hogy nem elég egy sóhaj?
Az igaz szerelem több mint egy óhaj,
a nagy ő tőled messze van? Ó jaj!
A messzeség a tűzre néha olaj.
Legyek most romantikus szókimondó?
"Ne!" "Kiszólt?" Belőlem szóltál te:) Ó!
Szép csillagos az ég, elcsendesült a rét,
Kriszta folytatja a mesét...
Az igaz szerelemben tán több a bánat,
bár akarja a búbánat,
hogy fájjon, hogy szenvedjen szíved,
"nélküled vagy véled?"
Nem érdekel ez most! érted?
Hidd el nyugodni fog és csendesül,
ami itt zavar most legbelül.
Nézd ott szalad egy cica!
Ő is álmait kergeti? Én mondom nem tiszta! :)
Az ég tiszta, a fényt szememből a hold issza,
Az álmomat akarom én is! Hozd vissza!
Zúg felém egy bogár, sebesen hajolok el,
az erkély vékony korlátja mint mentőöv kap el.
Az életedbe kapaszkodom,
az életedhez ragaszkodom,
no ezt hogyan magyarázom el? :)
Imigyen: ha az álmom egy szakadék lenne,
szívesen vetném magam bele!
Mondod nem sírnál sírom felett?
Akkor "odaát találkozunk" üzenném neked.
Ó megint egy sóhaj, na ne már! Nem kell több, ma már....
Nem kell álom kettő három,
csak egy, csak az amire vágyom.
Sehol a szád, ez fáj héj!
Na nem baj, mesél tovább Seherezádé...
Az igaz szerelem csendben tűr,
mar és hasogat, s csak egyet hajtogat:
"hogy bírod ki egymagad?"
csak nevetne még egyszer felém,
de nem "olyan" mosoly kell, inkább remény!
Kriszta lóbálja lábát: Vágy ez, vagy kín?
Ígérem többet nem kérdezlek én:)
Az igaz szerelem akkor érint meg,
mikor nem is akarod,
még ha tudatosan nem is hagyod,
töri, zúzza akaratod,
"szeretlek" csak ezt mondogatod.
Az utcában felsikolt egy riasztó,
Ó egek, a szerelem riasztó:
a szerelem egy másik szívet sikkaszt magának, ó!
"önző vagy és leszel"...meg gondolandó! :)
Sóhajtasz megint sóhaj után,
de csak egyet lehet ezen egy éjszakán.
Az igaz szerelem sokat ad,
szíved kitéped "héj ez a vértől ragad!",
egy tálcán találod magad,
nagy masnival fejeden átnyújtod önmagad,
és szavad ne feledd:
"sose hazudok neked".
Egy ablak csukódik szemközt, reggelre véres szemem lösz..:)
a hold és én végre négyszemközt.
Az igaz szerelem önmagát veri láncra,
de mily kívánatos egy zárka,
csókkal zárod le kedvesed szavát,
"hol a kulcs, lenyelted azt is?" ...nahát... :)
Krisztát kiveri immár a libabőr, el kéne egy kabát is: bőr.
Az igaz szerelem viseletes ruha,
hol szívedbe szúr, hol meg puha,
de le nem vennéd soha!
Csak mondogatod mustrálva: …csinos, csinos...
kedvesed magadra húzod,
tán hordani akarod? :)
Téged szívesen viselnélek, közben figyelnélek,
rám simulsz, feszülsz mindenhol,
hordanálak nappal és éjfélkor!
Egy galamb mellém száll egy darabig mellettem sétafindál,
s mikor a hold fényesen rám nevet,
egymástól rettenünk meg:)
Az igaz szerelem visszavonul,
ha kedvesed máshoz is ragaszkodik pimaszul.
Az igaz szerelem külön szeret téged,
de gyűlöli a néked kedveseket,
tudom erős a szó, mert egyébként meg barát,
ki derekad - ha én nem vagyok - fogja át.
Látod e képpen jár együtt a szerelem és a gyűlölet,
egy emberben kézen fogva, mint én teveled, ha lehet,
s mikor velem vagy, de szavad mást imád,
összetörik bennem egy álomvilág.
Az igaz szerelem ha imigyen hagy el téged,
tehetetlenségedben csak a dühöt érzed,
szavával bár, de ölelő karod tőből tépi ki,
tehetsz mást? Nem, nem. Hát megbocsátasz neki.
Lábam nekifeszül a korlátnak,
nem rúghatom szét, rám vigyáznak.
Az igaz szerelem marha vak,
nem látja hogy marha vagy:)
Na jó ez így túlzás,
pontosan annyira vagy lökött mint más.
De nem, szavamat szegem megint:
"te más vagy....ej de mennyire!!"
Kriszta sóhajjal legyint.
Szívem a sóhajtalan nyugodt éjt akarta,
s önmagát hozta a marha, zavarba.:)
Az igaz szerelem gátfutás,
korlátok nélküli fejesugrás,
a rajt s a cél ugyanaz,
mégis köröket futkoshatsz,
mindezt vakon és ész nélkül,
lázadva, lenyugodva, néha remény nélkül.
Vagy mégse?
Te is fázol? Bárcsak itt vacognál most velem,
mennyivel szebb estém lenne kedvesem.
Az igaz szerelem melegít mikor bekopog,
hol nevet, hol zokog,
mégis befogadod, sőt marasztalod.
Kérdezhetek még? "Szóval ezt akarod?"
Válaszolhatok? "Igen, ha hagyod":)
Az igaz szerelem? Igaz, hogy szeretem.
Az igaz szerelem rettenet,
veled együtt rettegek,
hogy elfogad e a világ,
vagy megöli szerelmes gladiátorát.
Kriszta felnéz az égre,
a csillagoktól megoldást kérne.
Az igaz szerelem lemondás,
„legyen boldog veled más”
szám szívemből vérzett,
ahogy mondta „elhagylak téged”.
Az eszem mosolygott rám:
jól teszed ám. Eh!
S Lucifer diadalmaskodott,
ismét rossz tanácsot adott…
Kriszta az erkélykorlátra áll,
egy hang kiállt: „megállj!”
körülnézek: „hát itt vagy?”
de csak egy tolvaj szaladt el…
a szívemet lopta el,
játszik velem a képzelet,
jó volna most veled.
Az igaz szerelem mindig vár,
csak csörögne már rám,
halucinálsz csak már,
ketten vagytok: te meg a magány.
Tudom nem kérhetem várj rám,
ezért szólt a szó, ne legyél önző már…
végre megértettem kedvesem,
mit kérsz, vársz el tőlem,
igazad volt, szívem loholt,
hogy egy nap ezt elmondja,
„felhívsz? nem!”, fájt ahogy mondta.
Kriszta tovább áll a korláton, majd elindul…
érzi ahogy nőnek a szárnyai,
teljesülnek álmai, „sírodnál nem sírok”
Az igaz szerelem más világ,
vonz téged a másvilág,
az emberek köréd szaladnak,
egy angyal érted…
„életben maradhat?”
Kriszta kinyitja szemét,
felül, látja a rémült arcokat,
szól: „ő itt van már?”
senki se hallja, s nem válaszol már.
Az igaz szerelem ölni tud,
a gondolat csak egy kiutat tud:
„majd a következő életünkben…tudod”
Én már itt vagyok és te hol?
Még mindig máshoz ragaszkodol?
Mondd, hogy szeretsz,
mondd, hogy másé nem lehetsz,
mondd, hogy hiányzom neked,
mondd, hogy mindig ölelnél,
mondd, hogy feleségül vennél :)
Kriszta tovább bolyong az új világban,
kedvesét keresi otthonában, a kisszobában,
emlékszem álmomban jártam itt,
kedves emlékek, jó volt itt.
Az igaz szerelem tovább él,
tovább mint halandó remél,
nem gátolja szülő, sem a világ,
hallod verselő madarát,
kezed nevetve fogja be száját.
Kriszta kezébe vesz egy verseskötetet,
lefújja a port, keze megremeg,
„ezzel meg ki lepett meg?”
olvastam a századik ünnepi kiadást,
„de ez az eredeti, dedikált!
ki adta álmait így néked át?”
Az igaz szerelem néha szótlan,
a szóból kifogytam,
mondhatok más még? kétlem…
„szeretlek, szeretlek” ismétlem.
Közben telik az idő,
„nem változott semmi!” „hö?”
Kriszta visszateszi a kötetet,
megperdül valaki követett,
„kérlek lépj elő!
ne ijessz meg jóseggű!”
Az igaz szerelem sokat kér,
mindent szabad, véltem én,
Az igaz szerelem felhatalmaz,
fel ő, hogy légy önmagad.
Kriszta lehajtja fejét,
mindig látni akarom arcodat
elnéző mosolyodat.
Az igaz szerelem központi fűtés,
valaki befűt neked, oszt máris kész,
érzed, ahogy belülről égsz,
„oltani kéne” egyszer így szól,
hangjától elolvadol …
Kriszta rohan a busz után,
felszáll, mellé ül a magány,
félelmében bepisil,
„hova jutok így te? Segítsél…”
Az igaz szerelem tüzijáték,
robbanj szanaszét, csillogj az esti égen,
ketten ugyanazt látjuk,
ketten ugyanazt várjuk.
Gyönyörű csillámpor hull ránk,
mégis sírok ha senki sem lát,
szívesen állnék most is veled itt órákon át.
Kriszta ismerős pizzériát lát, ezt a mizériát,
ebédelni hívja a magányt,
fél liter kólát rendel, szinte látja habzsolva eszel,
táskájában zsepire lel, most miért nevetel?
Az igaz szerelem ismeri az igazat,
mégis néha mindent tagad,
Lucifer szólt: tagadd meg önmagad!
Én csak tettem mit mondanak,
de éled erőm újra, számít ez neked még ma?
Bocsáss meg nekem kérlek újra…
Kriszta leül annak a térnek közepén,
összekuporodik, pislákol a remény,
valaki megérinti vállát: „az igaz szerelem?”
Kriszta könnyein át, egy elmosódott alakot lát,
„az igaz szerelem?…igaz, hogy szeretem.”