Az érzelem, egyetlen értelmem

Halk csengettyűszó tör át a sötét éjen,
A szívem zakatol és csilingel éppen,
Éppen most, mikor rád gondoltam,
Rád gondoltam és máris boldog voltam.

Körülötted jár minden apró eszme,
Csak miattad élek én, remegve,
Mert aggódok érted, féltelek,
A világon igazán csak téged szeretlek.

Nincs olyan szó, mellyel elmondható
Lenne, vagy mindent kifejezne,
De én tudom mi van bennem,
Lent mélyen a lelkemben,
A mindenséget jelentő sötétben.

Az elevenen élő érzelem buzog,
A vér ereimben hevesen zubog,
A lélegzet néha elakad,
S a lüktetés néha kihagy,

Összefojnak számban a szavak,
A gondolat néha meg-megakad,
És ha el is tévedne talán,
Hozzád mindig visszatalál,

Bár nem vagy itt mellettem,
Érzem párás leheleted testemen,
Bőrömön átszalad a hűvös szellő,
S a fej mélyén rejlő, minden tikos vágy,
Felszínre tör, vissza nem tarthatom többé már.