Az első ember

Mondd a szót!
Csak ezt kérem
Könyörgő szemeim téged néznek
Mondd a szót
S sose feledd
Lesütöd szemeid
Sugarait másra irányítod
Durcás kis ajkak nem mozdulnak
Keresztbe font kar
Kereszt, óvás
Vámpírodtól, kinek csak addig kellesz, míg mondod
A szót, mely elégít
Boldog sóhajjal távozik
De te nem akarod
Szereted, túlságosan
Hát nem mondod?
Megfogja kezed, vezet
Ezt adom neked!
Mutatván végig kincseken
Miket felhalmozott Dárius
Te rázod a fejed
Ő vezet
Ezt adom
S te látod, hogy alakod mögött vonul a fényes rabszolgasereg
Leigáznál mindenkit
Te lennél a szó, az ige
Nem
Konok vagy, rázod szép kis fejed
Durván ragad a karod
Kövess, sziszeg
Te mész utána némán
Tudós társaságban állsz,
Kik csodálják értelmedet, szavaid
Melynek nyomán feltárul az emberi emlékezet
Legnagyobb csodáinak
Titkainak válasza
Ki tudhatja, ha nem más?
Erre mosolyogsz
Némán
De a szemedben ott a nem
Hát nem?
S ehhez mit szólsz?
Tömött tálak, de ez sem
Fényes lugas, békés hely, pacsirtamadár hangja sír fel
S ő rikoltja: NEM NEM
És most fenyít
Megszorít, fájdalmad nagy, de a tüzes vasak
Ha tested meg is törik
Nem roppantják össze lelked ketrecét
Visz a hóhérhoz
Emeli a szablyát
A piros véred fog fröccsenni bíborfolyó a puha porba
Nemnem- nevet a lány
S a lény mosolyog talán
Gúnyosan, s kissé félve
Milyen erős az emberi lélek
Látja, nem megy
Most magához von
Édes balzsamot csöpögtet rád
Hátha meghozza szavad dalát
De nem hozza, bent kuksol az
Mint gyermek anyja méhében
Vígan időzik, nem szándéka elhagyni a meleg testet
Ölel, ígér, csókol
De egy sem igazi
Mind hamis, nem ér egy sem semmit
Hát nem szeretsz? Kérdezi
Te igent bólintasz, de nem szólasz
Ellök, s szól: elmegyek
Búsan ballag hazafelé a sátán
Hisz nem mindenható tán?
Nem tudott megkísérteni egy lelket
Egy ártatlan leányét, ki oly csodás szajhája lenne a gonosz szellemeknek
Haragszik, tombol, nyüszít
S beléhasít a fájdalom
Fájdalom? Hisz fáj neki
Hiányzik a leány, pedig csak játékszer volt csupán
Most már mindegy
Sóhajt, s szavát versenyezve viszik az égi szelek
A déli szél keleti ellen támad
Kinek lova erős bivaly, megsebzi nyugatot
Nyugat bosszút áll Délen
S Kelet lova, megugrik
A kicsi Északi szél eloson viaskodó bátyjai mellett
S viszi az üzenetet
Klotildhoz, ki étlen szomjan, némán gyászolja szerelmét
Aranynapsugár költözik szemébe, erő testébe
S mikor Belzebub elérte a pokol kapuját
Várj!
Utoléri búja, ott szökdécsel a lány!
Lány kiált: Várj!
S most csúszik ki az ördög száján
Oly elcsépelt szó ez:
Szeretlek
No lám. Hisz a lány kelepcéjébe esett,
Pedig ő állította fel csapdáját.