Az ég alatt

Állok az ég alatt
Két karom ölbetett
Ernyedt és tehetetlen
Szürke folt
Mely a földdel és vízzel
Falvakkal, városokkal
Mint egy viharos festmény;
Összefolyt.

Nem gondolkodom
Az elmém kiürül, a jótékony
Semmi a bensőmbe kúszik
Esik az eső, s a boldogtalanság
Érzékelhető, látható cseppje
Az ég áldásával összeölelkezve
A távoli, titkos végtelenbe úszik.

Még maradok.
Még nem mondhatok búcsút
Bármilyen sötét és alattomos
Az előttem futó
Kárörvendő, rút út.
Még figyelemmel kísér
A mindenható szeme
Hisz megsimogatott az ég
Glória-keze.